Egy közösség ezer arca

1898. november 6-án, vasárnap, hamar sötétedett. Ha ezen a koraesti órán valaki elmerült a Király utca sűrű világában, a kóser mészárszékek, kisvendéglők, minden elképzelhető árut kínáló boltok zegzugos dzsungelében, és megállt a Kisdiófa utca sarkán, akkor hallhatta, ahogy a Purimball című jiddis komédia poénjai dörgő hahotát váltanak ki a Mandl Café értő közönségből. A Károly körút felé továbbsétálva a Holló utca sarkán talán megpillantotta a hazaigyekvő Kohn Sámuel Dohány utcai neológ főrabbit, hóna alatt a Zsidók története Magyarországon kéziratával. A járókelő haszidokkal is találkozhatott, akik kezükben szent könyvekkel, gyors léptekkel siettek valamelyik józsefvárosi imatermük felé. A Király utca és a Károly körút sarkán Reich Koppel tekintélyt parancsoló alakját vehette észre, amint az ortodox főrabbi belép az Orczy-ház monumentális tömbjének kapuján. A főváros reprezentatív sugárútján, az Andrássy úton miséről jövet talán Wahrmann René korzózott éppen férjével a Köröndnél. Azon túl pedig feltűntek a Herczog-palota fényei, amelynek elegáns termeiben ilyenkor már vacsorához terítettek.

előző kép következő kép

Háború előtt

A főváros zsidóságának sokszínűsége a két világháború között is megmaradt. Neológok és ortodoxok egyaránt éltek Budapesten, bár az előbbiek lényegesen többen. Több tízezer keresztény vallású, de a később a zsidótörvények hatálya alá eső zsidó lakosa is volt a fővárosnak (1941-ben 37.931). A legfelsőbb politikai körökkel is jó kapcsolatokat ápoló dúsgazdag nagyiparos családok Andrássy úti és rózsadombi fényűző villái, az Újlipótvárosban élő szellemi szabadfoglalkozású elit tágas polgárlakásai, a kistisztviselők, kisiparosok, kiskereskedők erzsébetvárosi, körfolyosós házakban meghúzódó szerény hajlékai, és a Külső-Józsefvárosban élő piacosok lepusztult szobái jelezték, hogy Budapest hányféle otthont nyújt hányféle zsidónak.

Az ellenzéki város

A két világháború között a fővárosi önkormányzati választásokon a demokrata, liberális és baloldali pártok lényegesen sikeresebben szerepeltek, mint az országos megmérettetéseken. 1925-ben 54,4 százalékos többséget is szereztek. A jobboldali kormányzat csak adminisztratív eszközökkel tudta megakadályozni, hogy átvegyék a város vezetését. Ezek az erők hagyományosan népszerűek voltak a budapesti zsidók körében, így a városatyák között is szép számmal voltak zsidók. Ezt az állapotot szüntette meg az 1941: XIX. tc. Ez a jogszabály eltörölte a zsidónak minősülő székesfővárosi kerületi választmányi tagok megbízatását. Még azokra is vonatkozott a törvény, akik az 1939:IV. tc. (második zsidótörvény) értelmében egyébként kikerültek volna a zsidótörvények hatálya alól. Így 34 közgyűlési és 24 törvényhatósági bizottsági tagtól vonták meg mandátumát

A pesti hitközség

Az 1944-es német megszállás előestéjén a fővárosban körülbelül 200-220 ezer zsidó élt. Nagy többségük, több mint 160 ezer ember a neológ Pesti Izraelita Hitközség, a világ akkori egyik legnagyobb és leggazdagabb zsidó közösségéhez tartozott. Az 1280 alkalmazottat foglalkoztató, 3 elemi és 4 középiskolát, 40 egyesületet, 88 alapítványt működtető hitközség a 740 ágyas kórházhálózat és más szociális intézmények (vakok intézete, süketnémák intézete, idősek otthona, árvaházak) fenntartása mellett az ország legnagyobb Hevra Kadisáját is irányította. Élén Stern Samu udvari tanácsos, bankár állt.