A náci megszállás előtt

Lilla 1928-ban született, fővárosi polgárcsaládban. „Vallásom (ami máma a legfontosabb): római katolikus vagyok (nem régen), de nem szégyenszemre, csak sajnos kellemetlenségemre zsidó származású.” – írta naplójába 1944-ben. A német megszállásig többé-kevésbé zavartalanul élt családjával. Iskolába járt, jövőjét tervezte. „Jövendő életpályám: akármilyen nevetséges is, de ha valami leszek, csakis filmszínésznő akarok lenni. … A fiúkról: általában 16 éves lánynak már kell, hogy legyen udvarlója. Nekem nincs és sohasem volt.” Éva nagyjából egyidős volt Lillával és hasonló dolgok foglalkoztatták: „ A Pistát ma kifaggattam és bevallotta, hogy tetszem a Miskának. Most olyan boldog vagyok, nem férek a bőrömbe. A Kaufmannal szakítottam.”

előző kép következő kép

1944

A német megszállás azonban mindent megváltoztatott. „Istenem! Milyen pocsék világot élünk” –írta Lilla „Kálmán bácsit elvitték, a lakását is elvették. … Elvitték Rezső bácsit és Gyula bácsit.” Éva világa is a feje tetejére állt: „A háború 5. esztendejébe ide is elérkezett Európa veszedelme, Hitler. Megkezdődött itt is, mint minden más európai országban, a zsidóüldözés.”

Nyáron mind a két lánynak csillagos házba kellett költözni. 1944. október 15-én Horthy Miklós kormányzó bejelentette, hogy Magyarország kilép a háborúból. „El lehet képzelni a boldogságot. A szemben levő zsidó ház is olyan volt, mint a felbolygatott méhkas, az egész ház kinézett az ablakon.” – jegyezte fel Éva. Estére azonban kiderült, hogy Horthy kísérlete megbukott, és a hatalmat a németek segítségével Szálasi Ferenc nyilasai ragadták magukhoz. „A tegnapi nagy öröm után rettentő pánik van az egész házban.” – írta másnap Lilla. „Én abszolúte nyugodt vagyok, és flegmával nézem az egészet. Meg vagyok győződve, hogy megúszzuk a dolgot. De ha nem (amit nem tartok valószínűnek), hát legfeljebb elvisznek és megölnek.”

A halál árnyékában

A két lány őszintén és világosan számot vetett azzal a lehetőséggel, hogy könnyen meggyilkolhatják őket. Lilla: „Nem bírom elhinni, hogy most haljak meg, mikor még nem is éltem. De azt mondják, ha csoda nem történik, hamarosan minket is elvisznek a lepecsételt kocsik a halálba. Vidéken már meg is tették. […] Ha ezt túléljük, az valóban egy isteni csoda volna, és mégis úgy érzem, túl fogom élni” Éva: „Nem tudom, hogy megérem-e a végét, mint csinálnak velünk a nyilasok. Sajnos nagyon reménytelen a helyzetünk. […] Az oroszok nem jönnek. Annyira reménykedtem, hogy újévre itt lesznek. És sajnos semmi. Nem sok remény van, hogy megérjük a végét.”

Végül mindketten túlélték. A nyilasok kényszermunkára hurcolták őket, de szerencsésen elkerülték a halálmeneteket és a német koncentrációs táborokat. Visszakerültek Budapestre és bujkálva, hamis papírokkal vészelték át a hátralévő heteket. Éva szerencsésnek érezhette magát, hiszen szülei is életben maradtak. Hamarosan azonban megbetegedett, és 1946-ban nagyon fiatalon halt meg. Lillát súlyos tragédia érte: még a felszabadulás előtt elvesztette édesanyját. A háború után védőnőként és idegenvezetőként dolgozta végig életét. Családot alapított, gyermeke, majd unokája született. 1986-ban hunyt el.