Felekezeti megoszlás, anyanyelv

A magyarországi zsidó vallási irányzatok területi megoszlásában egy markáns kelet-nyugati választóvonal érvényesült. Az északkeleti megyékben és a keleti országrészben ortodox és haszid túlsúly érvényesült. A neológ tömb viszont Pozsony kivételével lefedte az ország nyugati és délnyugati területeit. Mindez az anyanyelv-használati szokásokat is meghatározta.

1910-ben a neológ dominanciájú dunántúli és alföldi területeken már 75-80 százalék, míg az ortodoxok által lakott Máramarosban és Erdélyben csupán 15-34 százalék volt a magyar anyanyelvűek aránya. A keleti vidékek alacsony integrációs hajlandóságát jól jelzi, hogy Máramarosban kiugróan magas, 45 százalékos volt a törvénytelen születések aránya. Ez persze nem azt jelentette, hogy az ottani zsidók tömegesen követtek el házasságtörést. Mivel egyes ortodox és haszid közösségek nem vetették alá magukat a polgári állam 1895-től kötelező házasságkötési és anyakönyvi szabályainak, házasságaikat gyakran nem is jelentették a hatóságoknak, és azokat kizárólag saját közösségeiken belül regisztrálták.

előző kép következő kép

Életmódváltás

A neológia és az ortodoxia között nem csak vallási, hanem a modernizációhoz való viszonyból fakadó, életmódbeli különbség is volt. A neológ családokban általában kevesebb gyermek született és több válásra került sor. Több neológ gyermek járt világi és nem vallási iskolába, mint ortodox. Az is előfordult, hogy a lányok magasabb iskolákat is elvégeztek, ami az ortodoxok körében majdnem elképzelhetetlen volt. Az irányzati hovatartozás alapvetően befolyásolta az integrációs hajlandóság olyan megnyilvánulásait, mint a nem zsidó környezethez való közeledés, a nyelvi, öltözködési minták átvétele és új modellek kialakítása. (A nyugati értelemben vett polgári életforma hazai adaptációjára sok területen elsőként éppen a zsidók vállalkoztak. Az úttörők példáját pedig később egyaránt követték keresztények és zsidók.) A vegyes házasságok száma lényegesen magasabb volt a neológoknál, és közöttük a kikeresztelkedés is gyakoribbá vált. Az ortodoxok pontosan ezért látták bennük az ősi tradíció árulóit. Úgy tartották, hogy az újítók életformája végső soron a zsidóság teljes eltűnéséhez vezet.

Megtérők vagy hitehagyottak?

A dualizmusban az integráció feltartóztathatatlan folyamatnak bizonyult. Hatása alól még az ortodox és haszid közösségek sem vonhatták ki magukat teljesen. Ezt jelzi az a tény is, hogy a budapesti ortodoxok között például a 19. század második felében egyre többen adtak olyan „magyaros” nevet gyermeküknek, mint Ede, Gyula vagy Elek. A teljes asszimiláció útján azonban még a neológok közül is csak kevesen mentek végig. 1896 és 1917 között csupán 10.035 zsidó keresztelkedett meg. Ráadásul közülük 2134-en később visszatértek atyáik hitére. A kitérés révén a zsidóság vesztesége tehát húsz év alatt mindössze 7901 fő volt. Márpedig ez elhanyagolhatóan csekély arány: az 1910-ben 911 ezer fős izraelita népesség csupán 0,8 százalékát érintette. A forradalmak, a fehérterror és a Horthy-rendszer kiépülésének hatására ez a szám később jelentősen megugrott: 1919-20-ban 9071-en keresztelkedtek meg. A vallásváltás azonban még így is ritkaságszámba ment.

Ennek ellenére a jelenség a sajtó és a közbeszéd állandóan visszatérő témája volt. A kikeresztelkedőket zsidó és keresztény környezetük egyaránt számon tartotta. A döntés motivációinak sokszínűsége (karrier, párkapcsolat, félelem, vagy éppen őszinte vallási meggyőződés) senkit nem érdekelt. A kérdés azonnal reflektorfénybe került, ha egy prominens üzletember (például a Chorin-, a Weiss-, a Hatvany-Deutsch-családok), vezető értelmiségiek (például Korányi Frigyes, Csemegi Károly, Vámbéry Ármin), vagy politikusok (például Falk Miksa) keresztelkedtek meg.

Az ortodoxia és neológia egyaránt elítélte a konvertitákat. Az ortodoxok azt a véleményüket látták igazolódni, hogy a tradíció fellazítása végső soron annak megszűnéséhez vezet. A neológok ugyanakkor egyáltalán nem tartották hazafias tettnek az ősi hit elhagyását. Úgy vélték, hogy az egyenjogúsítást követően zsidó vallású magyarként bárki megtalálhatja helyét a magyar társadalomban, ezért semmi szükség nincs a további asszimilációra. Különbség persze volt a két irányzat között: míg az ortodox közösségekben és családokban minden kapcsolatot megszakítottak a konvertitákkal, a neológ baráti és rokoni szálak általában ilyenkor is megmaradtak.