Minden, ami zsidó

Mit kaptunk a rómaiaktól? – zsidók a gazdaságban és kultúrában

„Mert mit kaptunk mi a rómaiaktól?” kérdezi a megszálló rómaiak ellen szervezkedő zsidó ellenálló a Monty Python klasszikus filmvígjátékában, a Brian életében. A különböző frakciók képviselői pedig zavartan válaszolnak: a vízvezetéket, csatornázást, utat, öntözést, közegészségügyet, oktatást. Hasonlóan pórul járhatnak azok az antiszemiták, akik szerint a zsidók ártottak Magyarországnak, vagy a nemzeti kultúra és a tudomány fejlődésének.

Utolsókból elsők

Európa más országaihoz hasonlóan a zsidókat Magyarországon is sokáig kizárták a földművelésből, az állami szolgálatból és a kézműipar egyes ágaiból. Így arra kényszerültek, hogy a kereskedelmi és pénzügyi szektorban keressenek maguknak megélhetést. Mivel az államigazgatásból kiszorultak, a hazai oktatási rendszer kiépüléskor a független értelmiségi pályákon tanulhattak tovább. Boldogulásukat született előjogaik nem biztosították, csak magukra számíthattak. Ha előre akartak jutni, tanulniuk vagy vállalkozniuk kellett. Részben kényszerűségből választott szakmáik kezdeményezőképességet, kockázatvállalást, anyagi és szellemi mobilitást igényeltek.

Ami évszázadokig versenyhátránynak számított, az a kapitalizmus 19. századi beindulásával hirtelen hatalmas előnnyé vált. Tapasztalataik révén a zsidók a többségi társadalomnál lényegesen gyorsabban és sikeresebben kezdtek vállalkozásokba. Sokan közülük több nyelven beszéltek, ráadásul soraikban lényegében ismeretlen volt a keresztény lakosság széles rétegeire jellemző analfabétizmus.

Herz, herendi, Kotányi, Zwack

Zsidó nagyvállalkozó famíliák egymást követő generációinak munkája néhány évtized alatt az egész ország arculatát megváltoztatta. A Hatvany-Deutsch család a kontinens élvonalába emelte a magyar cukoripart. A Weiss család nem csupán Európa egyik legnagyobb nehézipari komplexumát hozta létre a Csepel-szigeten, hanem lényegében fel is építette a városrészt. A Goldbergerek óbudai textilgyára a magyar ipar egyik fellegvára lett. Főleg zsidó vállalkozók tették Budapestet a világ meghatározó malomipari központjává. Mauthner Ödön nevéhez fűződnek a hazai nagyüzemi magtermesztés, valamint a nemesített magvak exportjának kezdetei. A Wodianer család nélkül Széchenyi éppúgy bajban lett volna a Lánchíd építésének finanszírozásával, mint más modernizációs projektekkel. Ma hungarikumként emlegetjük azokat a világszínvonalú termékeket, amelyek lényegében Magyarország védjegyévé váltak. Közülük jó néhányat a hazai zsidók tehetségének és innovációs készségének köszönhetünk. Ilyen a Herz- és a Pick-féle szalámi, a Kotányi-féle pirospapika, a herendi porcelán, vagy éppen a Zwack unikum.

E tehetséges emberek és családok közül a holokauszt idején sokakat üldöztek, megöltek és kifosztottak. A Tungsramot világmárkává fejlesztő Aschner Lipót Dachauba került, villáját pedig Adolf Eichmann foglalta le. Goldberger Leót Mauthausenbe deportálták a nácik. A Weiss-Chorin-Kornfeld családot egymással versengve fosztották ki a német és a magyar hatóságok. Életüket végül az SS-től kellett megvásárolniuk. A magyar gyógyszeripart megalapító Richter Gedeont a nyilasok kíméletlenül a Dunába lőtték.

Golyóstoll, hűtőszekrény, atomreaktor

A magyar zsidók számos világhírű tudóst adtak a Magyarországnak és a világnak. Aki elég korán született (mint például a porlasztót kifejlesztő Bánki Donát), az általában nyugodtan alkothatott. Az 1920 után színre lépők azonban a zsidók egyetemi felvételét korlátozó numerus clausus törvény, valamint az erősödő antiszemitizmus miatt gyakran kényszerültek emigrációba. A tehetségek tömeges elűzése - Szabad György kifejezésével élve - valóságos szellemi harakiriként sújtották az országot. Kivándorolt például Gábor Dénes, a későbbi Nobel-díjas fizikus, a holográfia atyja, Bíró László, a golyóstoll feltalálója és Teller Ede, a hidrogénbomba megalkotója. A Bajza utcában Spitz Leóként született Szilárd Leó 1919-ben hagyta el az országot. Berlinben nyolc szabadalmat nyújtott be Albert Einsteinnel közösen, köztük a hűtőszekrényét is. De Szilárd nevéhez fűződik a részecskegyorsító és az elektronmikroszkóp is. Hitler hatalomra jutása után Berlinből nem Budapestre, hanem Bécs érintésével Angliába menekült. A későbbi Nobel-díjas atomfizikus, Wigner Jenő éppúgy nem tért haza, mint a számítógép egyik atyjának tekintett Neumann János sem.

Akik nem mentek el, azokat a holokauszt alatt gyakran vitték. Bródy Imre, a kriptongázas izzó feltalálója a mühldorfi koncentrációs táborban veszett oda, Fellner Frigyes statisztikust Mauthausenben gyilkolták meg.

Kalmopyrin és a magyar egészségügy

A magyar zsidók meghatározó szerepet játszottak a hazai orvostudomány és egészségügy fejlődésében is. Fenyvessy Béla hozta létre az első vidéki közegészségügyi állomást Pécsett. A magyar szemészet egyik megalapítójának számító Hirschler Ignác egyben a Pesti Izraelita Hitközség elnöke is volt. Korányi Frigyes a magyar közegészségügyi hálózat kialakításában játszott vezető szerepet. Fia, Sándor az élettan és a nefrológia nemzetközi hírű professzora volt.

A magyar orvosi kar nagy része zsidókból állt: 1930-ban arányuk 55 százalék volt, de az 1938-ban visszacsatolt Felvidéken ez a szám 80 százalékra rúgott. A nácikkal kollaboráló Sztójay-kormány a többi zsidóval együtt az orvosokat is deportálta. A lelkes „zsidótlanítókat” az sem érdekelte, hogy a magyar közegészségügyi rendszer ezzel összeomlik. Ha valaki 1944 nyarán Máramaros vármegyében szülte meg gyermekét, annak csak bábaasszonyok lehettek a segítségére. A szülész-nőgyógyászokat ugyanis egytől-egyik Auschwitzba vagy munkaszolgálatra vitték.

Zsidók a magyar irodalomban: emigráció, börtön, golyó és puskatus

A zsidók alkotóként és szponzorként egyaránt részt vettek a modern magyar művészet és a nemzeti kultúra megerősítésében. A Hatvany-család több tagja ezt egy személyben is megtestesítette. Hatvany Ferenc jegyzett festőművész, műgyűjtő és fiatal alkotókat támogató mecénás volt. Öccse, Lajos nem csak megalapította és szponzorálta a Nyugat című meghatározó irodalmi folyóiratot, hanem írt is bele. Többek között Hatvany bőkezűsége tette lehetővé, hogy Ady, Babits, Kosztolányi, Móricz, Tóth Árpád és a többiek létrehozhassák a 19-20. századi magyar irodalom legfontosabb életműveit. Unokaöccsük, Hatvany Bertalan, a neves író és orientalista József Attilát, illetve az általa szerkesztett Szép Szót támogatta. A Horthy-rendszer és a holokauszt persze őket sem kímélte. Hatvany Lajost 1927-ben börtönbüntetésre ítélték az 1919 utáni emigrációban írott cikkei miatt. A fokozódó antiszemitizmus elől 1938-ban ismét kivándorolt, ahogy rá egy évre Bertalan is. Ferenc maradt, ő keresztény barátainál vészelte át a holokausztot. Mások elmenekültek vagy meghaltak. Molnár Ferenc emigrált, Radnótit lelőtték, Szerb Antalt agyonverték, Halász Gábor éhen veszett, Rejtő Jenő halálra fagyott.

A művészek elüldözése, deportálása, meggyilkolása azonban nem volt elég. 1944 áprilisában még a zsidó szerzők műveinek forgalmazását is betiltották. A könyvtárak kötelesek voltak beszolgáltatni példányaikat. Az első néhány száz leadott kötetet Kolosváry-Borcsa Mihály, a sajtóügyek kormánybiztosa nagy médianyilvánosság mellett hajigálta a zúzdába. A könyvterjesztők és könyvtárak kártérítést is kaptak a beszolgáltatott zsidó könyvek után. Ennek módját a rendelet precízen szabályozta: a beszolgáltatókat „a hulladékpapír hatóságilag megállapított ára” illette meg.