Egy feltörekvő fiatalember

Stern Samu 1874-ben született Nemesszalókon, Veszprém megyében. Családja egy nagybirtokon gazdálkodott és mezőgazdasági termékekkel kereskedett. Stern két évig járt jesívába. Később szülei szándékai ellenére a vallási oktatás kereskedelmi iskolára cserélte. Tanulmányai végeztével apja birtokán dolgozott, majd önálló tejgazdaságot alapított. Ösztönös kereskedelmi tehetség volt, aki szívesen vállalt kockázatot. Cége már az első évben nyereséget hozott. Az ambiciózus fiatalember csillaga gyorsan emelkedett: a fővárosba, egy nagy élelmiszeripari vállalat élére került. Energikusan és az eszközökben nem válogatva küzdött az érvényesülésért. Egy kellemetlenkedő rivális vállalathoz például beépítette saját embereit, majd az így megszerzett, kompromittáló információkkal a sajtóhoz fordult. Hamarosan a fővárosi élelmiszerkereskedelem megkerülhetetlen figurája lett.

előző kép következő kép

Az udvari tanácsos

Stern az első világháború kitörése után az egyik pénzügyi óriás, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank vezérigazgatója lett. Jelentős része volt a hadsereg élelmiszerellátásában, komoly bevételekhez juttatva ezzel bankját. A háborús konjunktúra óriási visszaélésekre adott lehetőséget, a sajtó hemzsegett a botrányoktól. Stern azonban távol tartotta érdekeltségeit a korrupciótól. Nem csoda, hogy előbb Tisza István miniszterelnök kínált neki képviselőjelöltséget (ezt Stern nem fogadta el), majd az uralkodó, Ferenc József jutalmazta „udvari tanácsosi” címmel. A sikereire büszke, rátarti Stern elintézte, hogy aznap a hivatalos közlöny csak erről az egy kitűntetésről számoljon be.

A konzervatív üzletember, a Monarchia őszinte híve gyanakvással tekintett az 1918-as polgári forradalomra. Nem volt hajlandó felesküdni az új hatalomra. Károlyi Mihályról kifejezetten rossz véleménnyel volt: emlékirataiban „szerencsétlennek” és „kétbalkezesnek” titulálta. A kommunista diktatúra elől – számos antibolsevista bankárhoz, iparoshoz hasonlóan - Bécsbe menekült. Csak a Tanácsköztársaság bukása után tért haza. Megérkezése másnapján már kérették a Földművelésügyi Minisztériumba. Rubinek Gyula miniszter arról faggatta, hogy valóban ki kíván-e keresztelkedni, mivel úgy hallotta, hogy a zsidók tömegesen váltanak vallást.

A fehérterror időszakában többen figyelmeztették Sternt: ne aludjon otthon, mert az utcákat ellenőrző szélsőjobboldali csoportok el akarják hurcolni. „Csodálatos módon velem nem történt semmi, senki sem keresett” – írta később. Letartóztatták, és összeverték viszont a felügyelete alá tartozó egyik nagyvállalat két igazgatóját. Őket végül Stern közbenjárására a kormány parancsára engedték szabadon.

Világháborúk között

A szélsőjobboldali erőszakhullámot hamarosan felváltotta a Bethlen István miniszterelnök nevével fémjelzett konszolidációs időszak. Stern ekkor ismét nagy energiával vetette magát a munkába. Kiterjedt gazdasági tevékenysége mellett egyre aktívabb szerepet vállalt a zsidó közéletben. Széles kapcsolatrendszere, tekintélye, taktikai érzéke nagy befolyáshoz jutatta az ellentétektől szabdalt felekezeti politikai arénában. Wahrmann Mór kései utódaként 1929-ben a neológ Pesti Izraelita Hitközség (PIH) elnöke lett. 1932-től ő vezette a neológ hitközségi hálózat ernyőszervezetét, a Magyar Izraeliták Országos Irodáját (MIOI) is. Stern ezzel a világ egyik legnagyobb és leggazdagabb zsidó közösségének megkérdőjelezhetetlen tekintélyű vezetője lett.

Jó kapcsolatokat ápolt a legfelsőbb körökkel. Ez még akkor is így volt, hogy nem igaz a legenda, mely szerint Horthy kormányzó rendszeres kártyapartnere lett volna. Minden formális és informális csatornán tiltakozott a közéletben eluralkodó szélsőségesen zsidóellenes hangnem, majd az antiszemita törvények ellen. Személyes kihallgatáson kért védelmet a zsidóságnak Gömbös Gyula és Imrédy Béla miniszterelnököktől, valamint Horthytól. Az asszimiláció mellett elkötelezett neológ zsidó többség képviselőjeként cáfolta az antiszemiták összeesküvés-elméletét, amely a „nemzetközi zsidóságot” a kapitalizmust és kommunizmust irányító, egységes világhatalomként definiálta. Gazdag üzletemberként és konzervatív nagypolgárként a baloldali szélsőségeket éppen olyan veszélyesnek tartotta, mint a nácikat.

Véleménye szerint nem létezett „zsidókérdés”: „A zsidóság már kétezer év óta csak vallás, nem nemzet vagy nemzetiség…Azt vallottuk és valljuk, hogy a magyar zsidóság a magyar nemzet szerves része. Az volt és marad. A magyar zsidók vallásuk érintetlensége mellett a magyar nemzet fiai…a magyarországi izraelita hitfelekezet tagjai, mint a zsidó vallás hívei, nem akarnak mások lenni, mint zsidóvallású magyarok, akik megőrizve hitükhöz való hűségüket, szabadon kívánják érvényesíteni állampolgári jogaikat és kötelességeiket.”

Szemben a halállal

Stern Samu másfél évtizedes politikai rutinnal a háta mögött került szembe élete legnagyobb kihívásával. 1944. március 19-én a nácik megszállták Magyarországot. Budapestre érkezett Adolf Eichmann SS-alezredes, aki a Gestapo zsidóügyi osztályának vezetőjeként évek óta irányította az európai zsidóság megsemmisítését. Eichmannék más országokhoz hasonlóan a magyar fővárosban is felállították az ún. Központi Zsidó Tanácsot. Az ilyen testületek szerte Európában ugyanazt a célt szolgálták: a helyi zsidók számára közvetítették a németek és a helyi hatóságok parancsait, követeléseit. A nácik általában a közösség régi vezetőit ültették a tanácsokba, mert népirtó terveik szempontjából létfontosságú volt, hogy az újonnan beiktatott vezetést a zsidó lakosság legitimnek tekintse. Eichmannék számára ezért egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy Magyarországon Stern Samu lesz a Zsidó Tanács feje.

Stern nagy nyomás alatt mondott igent, de volt választása. Komoly Ottó, a cionisták vezetője például elutasította a részvételt a Tanácsban. Freudiger Fülöp, a tanács egyik ortodox tagja néhány hónap múlva külföldre, a biztonságos Romániába szökött. Kahán-Frankl Samu pedig később egyszerűen lemondott pozíciójáról. Stern is menthette volna saját bőrét: elég pénze és megfelelő kapcsolatai voltak ahhoz, hogy életét mentve külföldre távozzon. A hetvenéves közösségi vezető azonban úgy érezte, ezzel éppen a végveszély pillanatában hagyná cserben közösségét. Tette ezt annak ellenére, hogy tisztában volt a nácik szándékaival. „A Gestapo jóakaratot színlelő, képmutató és álnok bemutatkozása nem tévesztett meg engem, de azt hiszem mást sem, mert tudtam viselt dolgaikat Közép-Európa valamennyi megszállt államában és tudtam, hogy működésük gyilkosságok és rablások hosszú-hosszú sorozata.” –írta 1946-ban.

Egy hibás döntés következményei

Stern határozott stratégiát dolgozott ki, amely azonban utólag tragikusan elhibázottnak bizonyult. Azt remélte, hogy a németek katonai veresége hamarabb bekövetkezik, mint a magyar zsidóság deportálása. Sokáig bízott a hagyományos magyar politikai elithez fűződő kapcsolataiban. Igyekezett lojális maradni a magyar államhoz. Még akkor is, amikor az ocsmány háborút indított saját zsidó polgáraival szemben. Időhúzásra játszott és annak érdekében, hogy elkerülje a tömegmészárlást, igyekezett együttműködni a hatóságokkal. Nem véletlenül adta emlékiratainak a „Versenyfutás az idővel” címet. A helyzet azonban Eichmannék érkezésével gyökeresen megváltozott a korábbiakhoz képest. A kormányzó passzivitásba húzódott, Stern németellenes politikus ismerőseit letartóztatták, az új, kollaboráns magyar kormány pedig gőzerővel szervezete a zsidók jogfosztását, kirablását és halálba hurcolását.

Stern stratégiájából szervesen következett, hogy a Tanács engedelmességre, illetve az egymás után bevezetett zsidóellenes rendeletek betartására szólította fel a zsidó lakosságot. Amikor 1944 tavaszán Auschwitz-Birkenauból megszökött zsidók révén értesültek az ott zajló tömeggyilkosság részleteiről, a Tanács sokáig az Auschwitz-jegyzőkönyvként elhíresült beszámolók szövegének fordításával pepecselt. A dokumentumot igyekeztek eljuttatni Horthyhoz és más magyar vezetőkhöz, majd külföldre csempészték. A gettókba zsúfolt, és májustól naponta ezrével deportált vidéki zsidók elől azonban eltitkolták a gázkamrákkal kapcsolatos információkat.

Az utolsó hónapok

Később, a Szálasi-korszakban Stern élete is veszélybe került. A nyilasok vadásztak rá, és hónapokig bujkált betegen, miközben az operatív irányítás Stöckler Lajosra maradt. A háború után sokan követelték, hogy Sternt vonják felelősségre. Valódi indítékait félresöpörve igaztalanul azzal vádolták, hogy saját, valamint családja és barátai életéért cserében tudatosan árulta el az egész magyar zsidóságot.

Sternt magát is kétségek gyötörték: „Az embert, aki a halálraítéltek élére került akaratlanul, vizsgálja: hibázott-e valahol? Mulasztott-e a valamit? Hogyne töprengene az ember, hogyne végezne önboncolást, lelkiismeret vizsgálatot, amikor olyan rengeteg a veszteség és olyan csekély a száma azoknak, akik életben maradtak”. Eljárás végül nem indult ellene. A beteg Stern szervezetét azonban teljesen felőrölték a megpróbáltatások. Röviddel a felszabadulás után, 1946-ben meghalt.